Chris Reáról már mindenki úgy gondolta, végleg elbúcsúzik a színpadtól, hiszen négy évvel ezelőtt bejelentette, nem kíván többé fellépni. Ám ez év januárjától ismét beindult, ugyanis egy nagyszabású európai turnén vesz részt.
David Bowie tribute albummal jelentkezik
Májusban jelenik meg a legendás zenész tribute albuma a kedvenc dalaival.
David Bowie tribute albumot készít és az ebből befolyó összeget az utolsó fontig a Warchild UK nevű szervezetnek utalja át, amely a háborús övezetekben élő gyermekeket segíti. A zenész összesen 28 kedvenc dalát énekli fel a lemezre, amely idén májusban kerül ki a boltok polcaira.
A király ma lenne 75 éves
A rock királya Elvis Presley (teljes nevén Elvis Aaron Presley) ma lenne 75 esztendős. Ma is sokan siratják, s ugyanolyan sokan rajonganak érte. A maga korában a zene legnagyobbja volt – ezt mindenki elismeri.
Lehet szeretni és lehet nem szeretni. Az utóbbiak alighanem igencsak kisebbségben vannak. A maga idejében és a maga nemében annyira egyedülálló zenét teremtett, ami áttörés volt a múlt század közepén, második felében. Nem véletlenül kapta a jelzőt: a Rock 'n' Roll királya.
Kevesen tudják, hogy ikergyerekként született, ám ikertestvére, Jessie Garon halva született. Elvist gyerekkorában sokat megszólták különc hajviselete miatt, amelyet már akkoriban úgy hordott, mint később, amikor ismert sztár lett. Alig múlt tízéves, amikor rájöttek szülei mi is rejlik fiuk hangjában, így aztán megkapta első gitárját.
Ám még egy ideig várnia kellett arra, hogy ismertté és befutottá váljon. Így aztán első lemeze 1956-ban jelent meg. Ez viszont már hatalmas sikert aratott. A Rock and Roll elbűvölte a zene iránt rajongókat.
Kisebb törés állt be karrierjébe, amikor 1958-ban sorkatonai szolgálatot teljesített Németországban. Két év múlva leszerelt, s jöhettek az újabb sikerek. Közben megnősült: Priscillának hat évig csapta a szelet, majd 1967-ben feleségül vette. Kilenc hónappal később megszületett Elvis lánya, Lisa Marie. Igaz, a szülők hat évvel később elváltak.
Ami viszont senkinek sem volt örömteli és életét hosszú távon negatív értelemben meghatározta: rászokott a serkentőkre. Ráadásul jócskán elhízott, és egy idő után teljesen tönkrement.
Végül Elvis 1977. augusztus 16-án szívroham következtében elhunyt. Memphisben temették el, ahol az akkori elnök, Jimmy Carter is beszédet mondott. Az Egyesült Államokban pedig félárbócra eresztették a lobogókat.
A mai napig klubok, közösségek működnek emlékére világszerte, s minden esztendőben megemlékeznek Elvisről, mécsest gyújtanak halála napján.


